Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, február 16., szerda, 20.45, Emirates Stadium

 

Tegnap este már kaptunk egy emlékeztetőt a Tottenhamtől, hogy bizony a fogadóirodák is tévedhetnek, amikor túlzott tisztelettel viszonyulnak egy-egy nagyobb múlttal rendelkező klub felé. Ezzel persze nem arra akarunk célozni, hogy a mostani Barca „csak” annyira jó csapat, mint a jelenlegi Milan, hanem sokkal inkább arra, hogy akárcsak korábban a Spurs, az Arsenal is sokkal jobban szerepelt idén a csoportkörben – főleg hazai pályán, ahol mindhárom meccsüket megnyerték, 14-2-es gólkülönbséggel -, mintsem hogy ekkora favoritok legyenek a katalánok már az első meccsen, főleg hogy azt Londonban rendezik. Igaz, hogy tavaly az Emirates-ben Pep Guardiola csapata lerohanta ellenfelét az első félidőben, de a második játékrészben, Theo Walcott beszállásával magukhoz tértek az ágyúsok, sőt: a 2-2-es döntetlennel, és Carles Puyol kiállításával záródó első felvonás után sokan elfelejtik, de Barcelonában még vezettek is 1-0-ra az angolok, mielőtt elkezdődött volna a felejthetetlen, négygólos Lionel Messi parádé.



Így az akkori BL címvédő végül simának tűnő, 6-3-as összesítéssel jutott tovább, és ebből sokan arra következtetnek, hogy ezúttal is hasonló lehet a helyzet. A londoniak főnöke, Arséne Wenger is elismeri: azóta nem hogy visszaesett, hanem tovább is fejlődött a Guardiola gárda játéka. Ám nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy időközben a francia menedzser csapata is rengeteg tapasztalattal gazdagodott, arról nem is beszélve, hogy ezúttal sokkal egészségesebb állapotban készülhet a keret. Egyáltalán nem elhanyagolható például, hogy az ágyúsok vezére, a barcelonai nevelésű Cesc Fabregas legutóbb nem tudott játszani a visszavágón, mint ahogy az sem, hogy Robin van Persie egyáltalán nem tudott pályára lépni a párharc során. A holland csatár idén is a sérültek listáján kezdett, de ahogy a katalán-holland futball tengely keresztapja, Johan Cruyff is emlékeztetett: akár még jól is jöhet neki, hiszen ő lehet a legfrissebb főszereplő. RVP jelenleg elképesztő formában van, az új esztendő első másfél hónapjában máris 10 bajnoki gólnál jár, tehát az ő kapura veszélyes játéka révén már eleve egy olyan dimenziót mutathatnak be a londoniak, amely tavaly egyszerűen nem létezett, még akkor is, ha Barcelonában Nicklas Bendtnernek sikerült betalálnia. Idén egyébként vélhetően nem a dán fiú, hanem a marokkói Marouane Chamakh száll be a kispadról, ha további csatárra van szüksége Wengernek – jó fejjátéka problémát okozhat Victor Váldeséknek, továbbra is nagyrészt beadásból sebezhetők.

Van Persie mellett még mások veszélyes játéka is újszerűen hathat a katalánok védelmére. Gondolunk itt például a francia Samir Nasrira, aki tavalyi, még csak időközönként reménykeltő játékához képest idén akkorát lépett előre, hogy per pillanat Angliában az Év játékosa díj legkomolyabb várományosai közé sorolják. 14 találata jelzi: nem csak a játékszervezésben, hanem a kapu előtt is sokat fejlődött – akárcsak Theo Walcott, aki már tavaly is nagyon komoly gondokat okozott Puyoléknak, amikor percekkel becserélése után máris be tudott találni. Pedig akkor még csak epizód szereplőnek számított az apró angol; nem úgy, mint idén amikor máris élete legjobbját nyújtva, 10 találat áll a neve mellett. Vele kapcsolatban különösen érdekesek lehetnek nem más, mint Messi szavai, aki már tavaly így fogalmazott: „csak a saját tapasztalatomból meríthetek, de ő az egyik legveszélyesebb ellenfél, aki ellen valaha is játszottam. A Barcelona játékosait nem könnyű megijeszteni, de elárulhatom, hogy tavaly ő valóban aggodalmakat okozott nekünk.”

Látszik tehát, hogy ez már egy másik Arsenal, pedig a végén egyoldalúvá alakuló eredmény ellenére már akkor is okoztak fejtörést a katalánoknak. És bár a combizom húzódása után éppen edzésbe álló Nasri esetében Wenger csak az utolsó pillanatban dönt, hogy a kezdőcsapatba jelöli-e (helyette a szintén egyre jobb formába kerülő Andrej Arsavin szerepelhet), a keret nagyjából egészséges, és hátul is stabilabb, mint korábban: Wojciech Szczęsny fiatal kora ellenére is megbízható hálóőrnek tűnik, mint ahogy a középpályán fedezetet nyújtó fiatal angol reménység, Jack Wilshere játékára sem lehet sok panasz. A kettejük közötti területen pedig nagyon beérett Alex Song és Johan Djourou játéka, Laurent Koscielny pedig jó igazolásnak bizonyult. A bal oldalon Gael Clichy továbbra is biztos pont, a másik oldalon viszont gondot jelenthet Bacary Sagna eltiltása, helyette az előre talán veszélyesebb, de hátra viszont önveszélyesebb Emmanuel Ebouét kénytelenek szerepeltetni.

Ugyanakkor a másik oldalon Walcott dolga is könnyebb lehet a jobbszélen, hiszen Puyol sérülés miatt nem játszik, így vélhetően az ő helyét a középre húzódó Eric Abidal veszi át, míg a szélen az egy fokkal kevésbé stabil Maxwell szerepelhet. A Barcelona természetesen ezzel együtt is kiváló formában van, még akkor is, ha a hétvégén megtorpant Gijónban (1-1). Nem is arra célzunk, hogy nem ők a párosítás, sőt az egész sorozat esélyesei. Hanem csak arra, hogy ez nem csak egy tapasztaltabb, hanem sok más téren is jobb Arsenal, amely nem véletlenül lépett elő, mint a Manchester United első számú kihívója a Premier League címért. De maga a tapasztalat sem elhanyagolható, sőt. Amellett, hogy tavaly testközelből megismerkedhettek a Barcával, Wenger is nyilván árgus szemekkel figyelte, hogy mások miként próbálnak megbirkózni Messiékkel.

Nos, ilyen szempontból különösen tanulságos lehetett az Inter elleni két felvonás a tavalyi elődöntőben. Sokan arra emlékeznek, ahogy José Mourinho mindenkit a labda mögé vezényelt a visszavágón – ezt a megoldást ne várjuk Wengertől, nem az ő stílusa, következésképpen nem is alkalmas rá a kerete. Az ő szempontjából sokkal tanulságosabb lehet a némileg feledésbe merülő, milánói odavágó, melyen úgy nyertek 3-1-re a hazaiak, hogy az éppen a katalánok által szinte tökélyre fejlesztett, egész pályás letámadást alkalmazták, rendkívül agresszívan. A Chelsea elleni, szintén 3-1-re végződő győzelmükkel a Premier League-ben már az ágyúsok is bemutatták, hogy képesek játszani ezt a játékot, méghozzá nagyon jól. Ha ezúttal is képesek valami ilyesmit bemutatni, akkor könnyen rácáfolhatnak a szorzókra. Ha ugyanis tavaly 2-2-t tudtak játszani úgy, hogy az első félidőben még csak keresték a labdát (Guardiola edzősködése legjobb 45 percének nevezte azt a játékrészt), akkor idén, kiforrottabb kerettel, jobb egészségnek örvendve, miért ne lehetnének jók legalább egy ikszre, egy nagyrészt hasonló összetételben érkező Barcelona ellen? És mivel Xavi, Iniesta, Villa és a többi kis zseni óriási tiszteletet kap a szorzóktól, jelen esetben már a döntetlen is meglepően jó, közel négyszeres kifizetéssel jár - ezen már érdemes elgondolkodni.